Aquincum

 Hétközben dolgoztunk, minden nap 100 km oda vissza munkába, nagyon kimerítő, így eleve szombatra igértem meg, hogy felmegyünk. Vittünk tojást, sajtot, mandarint, csokit csak Lidának, mert azért rákérdeztem vehetek e a gyerekeknek csokit, azt mondta inkább gyümölcsöt. Szalámit nem mertem venni, mert nem voltam biztos a vallási hovatartozásukban, így egy csirkés krémet vittem. Gyerekeknek is csak pici dolgokat, Lida semmit nem akart mondani mire van szükségük. 

Még szombat reggel szaladoztam tojásért, nagybátyámhoz, anyum sütött, lekvár, kocsi töltés, férjem még mindig hulla fáradt, mire összevakartam dél elmúlt, hogy elindultunk. Fél 3kor érkeztünk. Hihetetlen találkozás újra 2007 után. 15 év története, Lida mindent elmesélt Nevettünk, azt mondta emlékszel mindig azt mondtam, arabbal soha, főleg nem egyiptomival, és most nézd meg itt vagyok 3 fél arab gyerekkel. Elmesélte hogyan és miért költözött haza tavaly novemberben, mert nem értettem, hogyan tudta elhozni a férjétől a gyerekeket. Sok szerencsés véletlen, és a szerencsétlen háború, és most itt vannak. Egész délutánt együtt töltöttük, elvittük Marijamot a kisállatkereskedésbe vettünk a kismalacainak mindent amit gondolt.

Este amikor jöttünk el kérdeztem mire lenne szüksége, sok ruhát nem akar gyűjteni, és neki és Marijamnak van is elég, de a két kisfiú mint az égő tűz gyorsan elhasználja a rajtuk lévő ruhát, és nekik kevés a 3 garnitúra. 

Késő éjjel értünk haza, hétfőn vagy kedden vissza megyünk, remélem addig sikerül valahonnan kisruhákat szerezni. Azt hittem könnyebb lesz, de mindenki azt mondja már tovább adta. Inkább neki álhattam volna varrni, azzal az erővel, amivel itt kínlódtam és irkáltam ide oda.

Elindult a kis család

 Lida vasárnap késő este írt, nem is olvastam csak reggel. Azt írta, lehet jön a 3 gyermekével Magyarországra, tudnék e szállásban segíteni. Innentől kezdve mintha valami rémes filmbe estem volna bele, alig fogtam fel az eseményeket. 

Szerencsére hétfő az a nap, amikor van egy icipicit lazább napon van, és első óra után van lyukas órám, és helyettesítést sem kaptam oda. Így kezdtem telefonálgatni, végül a katasztrófavédelem operatív törzséhez irányítottak, elmondták kint vannak a határon, nagyon sok tűzoltó, nyelveket beszélő diákok, segítők, akik segítik a menekülteket, vonatokkal, buszokkal ingyen utazhatnak Budapestre, ahol várják őket, és regisztrálják is, akinek van szállás címe segítenek oda jutni, akinek nincs egyeztetnek önkormányzatokkal, és buszokkal viszik őket vidékre. Azt mondták, induljon el nyugodtan a barátnőm, lesz szállás nekik biztosítva. 

Lida írta, március 13-ára lenne jegye buszra, de fél. 300 dolláért elviszi egy taxi őket záhonyba, 486 km. Pakol és indul, a 3 éves Jakubbal, az 5 éves Hamdyval és a 11 éves Marijammal. Marijam azt mondta a kis guneai malackái nélkül egy tapodtat sem tesz, őket is elhozták. 

Szállás, néztem a pici zsúfolt lakásunkat, és az jutott eszembe, még a barátnőm is inkább befoglalt legutóbb a Galcsikba, mert olyan rosszul berendezettek zsúfoltak vagyunk. Így keresni kezdtem, telefonálgatáss, facebook megosztás - volt aki ezért mindennek le hordott - végül az eredmény, Benkó Róbert kollégám nagyon kedves volt ő egy faházat tudott felajánlani Magyarnándorban, de gondolkoztam nem, nem lesz jó, hiszen nem beszélnek magyarul, egy kis faluban elzárva a világtól, nem jó megoldás. Erik kollégám szólt a feleségének, aki szólt a balassagyarmati polgármesternek, aki személyesen hívott fel ő maga, hogy van szállás, és jöjjenek nyugodtan egyenesen Balassagyarmatra. Azt is elmondta Záhony nem jó cél, mert a határ előtt 8 órát is várakozhat.

 Így meg is írtam Lidának, amit megtudtam, ő áttervezte az útvonalat és vonatra szállatak, azzal jöttek át. Nem tudtam mikor érnek át, és nagyon bántott, hogy az elektromos autónkkal tudtam nem tudunk ilyne utat ésszerúen gyorsan megtenni és 6 fős kellett volna. Tamásnak eszébe jutott Balázsnak nagy autója van, fel is hívta, és ő pedig még a hátsó üléseket is belerakta, tele tankolva készenlétben ha mennünk kell. Közben Lida elért a határra, mondtam neki ha el tud jönni vonattal Hatvanig ott lenne a legjobb ott felvesszük és elhozzuk Balassagyarmatra. 

Tovább járt az agyam, jó jött, hogy itt volt aki mindennek lehordott, azért mert ukránokank próbálok segíteni. Átgondoltam, és rájöttem rossz ötlet nógrád a nyomorulatk megyéje, még a végén bántanák őket.

Megírtam Lidának, tudnia kell ez a legszegényebb régió, ahol mi szerencsétlenkedünk, és lehet senki nem lesz a közelükbe aki beszél angolul. Meg kell próbálni Budapestetet. Lida befoglalt egy hotelt a bookingon és elmentek oda pihenni, nagyon elfáradtak. Közben elkezdtem pesti ismerőseimet hívogatni, és meglepődtem mennyien fogadtak be menekülteket. Kaptam egy excelt táblát is menekülteket segítők telefonszámával, és hívtam is Eleonort, aki nagyon kedves volt, mondta megpróbál szállás keresni, megkérdez egy kollégiumot. Munkából hazafelé jövet eszembe jutott egy volt kolléganőm, aki már egy alkalommal valamilyen ügy kapcsán ajánlott fel szegényeknek segítséget. Épp olasz órája volt, de ígérte vissza hív.

Hivott Andrea, és nekem innetől már csak Szent Andrea lesz örökre, és azt mondta, Zita! már valami humanitárius szervezetet akartam felhívni, hogy van egy kis apartmanunk amit felajánlanánk menekülteknek gyerekeknek. Sírtam.

Innentől flottul ment minden, felvették egymással a kapcsolatot facebookon, másnap Andrea felvette őket a hotelből és elvitte őket a III kerületbe a szállásra. Én eközben dolgoztam tanítottam, és igyekeztem nem kibőgött szemmel menni órákra, mikor kaptam a fotókat, Lida megérkezett a szállásra, a gyerekek boldogok, van kis kert is, szűkös de pont jó, elférnek, van hűtő, mikró, rezsó, mosogató, pici fürdő.

Andi is hívott, mondta sütöttek palacsintát együtt, és gyorsan összebarátkoztak. 

Ukrajnai háború

 Érint, igen mindenkit érint. Aggódom, aggódom magunkért, ismerőseinkért barátainkért. Kolléganőm kárpátaljai magyar, a Karácsonyi ünnepkre haza látogatott kérdeztem mi a helyzet odaát. Készültség, de már szinte megszokták. 

A háború szele a levegőben volt.

Írtam szentpétervári barátnőmnek Ekaterinának, hogy van, tud e valamit a háborúról. Hangüzenetet küldött, hogy próbál nem foglalkozni a politikával, mert csak bosszantja, főleg az, hogy semmit nem tehet ellene, és épp túl van egy csúnya váláson. Gondolkoztam mekkora hülye vagyok, ha tudna valamit sem írhatná meg, vagy mondhatná el, hiszen lehallgathatják, ellenőrizhetik és végül csúnyán ráfázhat.

Majd februárban minden megváltozott. Elkezdődött, írtam a facebookon ukrán volt kolléganőmnek, aki az emirátusokban volt a helyi idegenvezetőm, őrangyalom, hogy van, és hogy remélem még mindig az emirátusokban van biztonságban és nem Ukrajnában. Csak annyit írt vissza, hogy örül, hogy hall rólam. Megszoktam, hogy elfoglalt, és gondoltam majd ír később. 

Kitört a háború jöttek a hírek, szankciók az oroszok ellen, facebook letiltva. Ez utóbbi pont nem igaz. Írtam Ekaterinának, van e mit enniük, tudom, hogy minden élelmiszert Lengyelországból kaptak Szentpétervárra és környékére, hiszen körbe nincs semmi, csak mocsár. 

Elmondta, hogy nagyon dühös, és hogy sem ő, sem a rokonai barátai nem támogatják Putint, a háborús törekvéseivel, és ha bátor lenne, de nem az, mert tudja mit veszíthet, kimenne tüntetni, de minden tüntetőt lecsuknak, ha őt lecsukják ki neveli fel a két pici gyermekét. 

A pénzük napról napra értéktelenebb, van aki televízót vesz, telefonokat, műszaki cikket, próbálják elkölteni az emberek a pénzüket, amíg fel nem emelkedik minden ára. 

Nehéz helyzetben édesanyja az USA-ban kuzinjai Kievben. 

Ismétlés a tudás anyja...

2005-ben és 2009-ben dolgoztam Egyiptomban telepítve. 2005-ben sok időm volt két csoport között. Kákosi egyiptológia tankönyvét betéve tudtam oda vissza ennek köszönhetően, mivel igyekeztem az üres napjaimat hasznosan tölteni. Fél év elteltével már mindent másként láttam. Luxorban, Kairóban. Amikor elindultam az Egyiptomi Múzeumban tárlatvezetésre az ismerős szobrokat már alig vártam, hogy újra lássam, mind többet és többet tudtam róluk napról napra. Fájó volt az elválás mindkét alkalommal. Mindkét alkalommal sírva jöttem haza, konkrétan végig bőgtem a repülő utat budapestig (szándékosan a csupa kisbetű, annyira gyűlölöm). Ma elő kellett vennem a régi könyveimet, mivel jövő héten budapesten nézzük meg az Egyiptomi kiállítást. Már most fáj.
A sok emlék megszépült, már nevetve gondolok vissza arra is, amikor a múzeumban a rendőrök elvittek titkosrendőrségi kihallgatásra, mert nem volt vízumunk. Egyetlen nagy iroda sem tudta elintézni a telepített idegenvezetőinek a vízumot. Talán jártál kint, és talán vártam magyar idvezek a reptéren vittek kirándulni. Ugye nem tudtad, hogy feketén vannak kint, nincsenek hivatalosan foglalkoztatva, és vízumuk sincs. A hazautazáskor kellett 400 font büntetést fizetni, és ha vissza akartál menni akkor egyszerűen új útlevelet kellett csináltatni.  De mindegy, nem is erről akartam írni, hanem egy elveszett civilizáció emlékéről, visszatekinteni milyen fejlettek voltak, az orvostudományuk, az építészetük, a művészetek, és micsoda hanyatlásnak lehetünk tanúi szinte fullasztó. Fullasztó mint az érzés újra elővenni ezeket a könyveket, újra átélni két évet. Jó lenn vissza menni, de túristaként? Minek, hiszen annyi látnivaló van a világon. Butaság lenne pénzt költeni arra amit már láttunk. Egyetlen dolog aminek értelme lenne, ha csoportot vihetnék oda, de nem is tudom jó lenne e. Minden változik, az emberek is megváltoztak. Még 2005 után is. Csalódottam tapasztaltam hogy 4 év elteltével új Istenük lett az ott élőknek, a FLÚSZ, a pénz. Most 10 év telt el, és azóta az arab tavasz. Nem hiszem, hogy jobbak lettek, de ez csak körítés, egy körúton úgysem lehetne érzékelni, mint ott élve.
De most csak pestre megyünk, kurva budapestre, amit annyira gyűlölök, hogy képtelen vagyok maradandóan megtanulni. Folyton újra és újra át kell néznem, undorodom az egésztől. 15 éve vezetek, de most lesz először pesten. Ezért sem próbálok bekerülni a beutas idvezek közé, meg egyébként sem bírom a könyöklős helyzeteket. Ilyen helyekről inkább odébb állok, ahol nem becsülik a tisztességes munkát. és nagyszájjú könyöklőket értékelik, ez már eleve minősíti a munkaadókat.