Drága Szilukám biztos vagyok benne, hogy évek telnek majd el, hogy ezt meg tudd hallgatni, de azt akarom tisztán megmaradjon minden részlet, így leírom Neked mi történt pontosan. Majd egyszer évek múltán elolvasod.
Vannak napok amikor az a mondás jár a fejemben, hogy ami nem öl meg, az megerősít.
Előző este 11-kor értem haza egy négy napos útról. Kellemes volt, minden fennakadás nélkül, fiatalos csoport sok gyerekkel, szinte gondok nélkül. Hazafelé útközben elkezdtem olvasni az Árnyalatnyi remény című könyvet, amit indulás előtt vásároltam. Érdekes volt, mert nem akartam bemenni a könyvesboltba, és valamiért mégis bevitt a lábam, és az akciós pulton ez előtt a könyv előtt álltam meg, amiről már olvastam. A litvánok kitelepítéséről szól. Hazafelé olvastam a buszon, többször össze kellett csuknom a könyvet ne sírjam el magam rajta. Munka közben nem lehet.
De itthon végre befejezhetem a könyvet már csak 30 oldal maradt. Ahogy olvastam rájöttem, még szerencse, hogy nem volt időm eddig eljutni a buszon, mert az utolsó 30 oldalt konkrétan végig bőgtem. Csak arra tudtam gondolni az embertől nincs rettenetesebb szörny, és milyen jó, hogy nincs gyerekem.
Miután rendbe jött az arcom, eltűnt a kibőgött szem alatti táska elindultam a városba. Hazaérkezvén láttam Marika a földszinten kopogtatja az ablakokat a barátnőm mamájánál. Kérdeztem azonnal mi a baj. Marika mondta, hogy valami nem stimmel, Mancika nem válaszol se a telefonra, se a csengetésre. Mondtam neki, hogy megkérdezem Szilvit mikor beszélt vele. Számítógép bekapcs, interneten hívom, mivel Cipruson él. Óvatosan hátulról jövök az érdeklődéssel, hogy van, mi újság vele, fáj e még a keze. Nem is rögtön válaszolt, de mikor írt rákérdeztem mit csinál, a válasz az volt sírok itthon, mert mamám nem veszi fel a telefont. Mondtam neki várj, utána nézek.
Átmentem Marikához baj van, nézzünk jobban utána mi lehet. A földszinti szoba ablak résnyire nyitva volt, függöny behúzva. Tanakodtunk, és arra gondoltunk megkérdezzük Bélát a szomszédot nem e tudja a felső szomszéd hol lehet akinek kulcs van. Nem tudta, de megkérdezte a barátját mi a teendő ilyen esetben. Azt mondták mentőt kell hívni, és hozzá tartozó jelenlétében nyithatja ki az ajtót a tűzoltó... A gond itt kezdődik. Hozzátartó a fia, felé sem néz. A menyét felhívtam, de különösebben nem izgatta, közölte ő most elutazott, mit csináljon. Hát igazán nem tisztem megmondani egy felnőtt embernek mit csináljon.
Felmentem egy felmosó botért és elkezdtem vele elrángatni a függönyt, a sötét függönyt sikerült, de a világos fehér még mindig takarta, hogy lássuk mi van bent. Az ablakot nem tudtuk beljebb tolni, mivel rács is volt az ablakon és belül össze volt akasztva. Az jutott eszembe kampó kellene elérni a fehér függönyt. A férjemet hívtam nincs e a megyeházán valami kampós eszköz, nem volt, de adott egy jó tanácsot, esernyő. Felrohantam egy ernyőért aminek kampós vége volt, elértem a fehér függönyt, és húzni kezdtem kifelé az ablakon. Mondtam ajaj, le fogom szakítani, mit fog szólni Manci néni, bár inkább kapjak ki tőle, csak ne legyen semmi baja. A függöny leszakadt és elkezdtünk kukucskálni a szobába. Lökdöstük az ablakot. Ekkora már a fél ház össze szaladt. Akkor megláttuk a bokáját a kis zokniban. Béla azonnal hívta a mentőket. Egy perc alatt ott voltak a tűzoltókkal. Hozzátartozót kerestek, de azt nem tudtunk előadni. Szólintgatták, az ablakon, mondtam ezen már túl vagyunk. Javasoltuk, hogy az ablakon ha be tudnának menni, akkor belülről ki tudják nyitni az ajtót, és nem kell szétverni az egészet. Így hoztak egy flexet és levágták a rácsot. Az egyik tűzoltó bement és kinyitotta az ajtót, be tudta engedni a mentősöket. A tűzoltó fiú elmondta, hogy látta igen bent van és nagyon nincs jól. Eszméletlenül feküdt az ágyban. Hosszú percek teltek el, mire az egyik mentős mondta, hogy él, de kritikus az állapota. Közben újra hívtam a menyét, már a lánya vette fel, akire nagyon dühös lettem, mert azon problémázott ő most hogy jöjjön ide. mondtam neki bocs hogy szóltam és terheltelek vele, hogy a nagyanyád eszméletlenül fekszik a lakásban.
Végül egy szomszédjuknak szóltak, hogy jöjjön el nézze meg mi történt. Feri bácsi is mentős volt, nagyon kedves volt, mondta, hogy ő átveszi a kulcsot a mentősöktől. Mert ugyanis Manci néni fia, még mindig nem volt hajlandó oda jönni. Nem ismerem, de csak megvetni tudom ezért.
A mentősök sokáig voltak bent. Majd mondták, hogy az ablakon fogják kihozni, mert a hordágyat nem tudják kihozni a bútoroktól. Amikor kihozták buborék fóliába csavarták, oxigén palackra kötötték, intubálni kellett. Betették a mentő autóba. Feri bácsi átvette a kulcsot és bezárta az ajtót.
A közös képviselő felesége halkan mondta, Marikától is kell telefonszámot kérni, ő is így lesz, már vagy 4 éve nem látogatják a gyerekei, az unokája is elmegy mellette az utcán.
Vannak napok amikor az a mondás jár a fejemben, hogy ami nem öl meg, az megerősít.
Előző este 11-kor értem haza egy négy napos útról. Kellemes volt, minden fennakadás nélkül, fiatalos csoport sok gyerekkel, szinte gondok nélkül. Hazafelé útközben elkezdtem olvasni az Árnyalatnyi remény című könyvet, amit indulás előtt vásároltam. Érdekes volt, mert nem akartam bemenni a könyvesboltba, és valamiért mégis bevitt a lábam, és az akciós pulton ez előtt a könyv előtt álltam meg, amiről már olvastam. A litvánok kitelepítéséről szól. Hazafelé olvastam a buszon, többször össze kellett csuknom a könyvet ne sírjam el magam rajta. Munka közben nem lehet.
De itthon végre befejezhetem a könyvet már csak 30 oldal maradt. Ahogy olvastam rájöttem, még szerencse, hogy nem volt időm eddig eljutni a buszon, mert az utolsó 30 oldalt konkrétan végig bőgtem. Csak arra tudtam gondolni az embertől nincs rettenetesebb szörny, és milyen jó, hogy nincs gyerekem.
Miután rendbe jött az arcom, eltűnt a kibőgött szem alatti táska elindultam a városba. Hazaérkezvén láttam Marika a földszinten kopogtatja az ablakokat a barátnőm mamájánál. Kérdeztem azonnal mi a baj. Marika mondta, hogy valami nem stimmel, Mancika nem válaszol se a telefonra, se a csengetésre. Mondtam neki, hogy megkérdezem Szilvit mikor beszélt vele. Számítógép bekapcs, interneten hívom, mivel Cipruson él. Óvatosan hátulról jövök az érdeklődéssel, hogy van, mi újság vele, fáj e még a keze. Nem is rögtön válaszolt, de mikor írt rákérdeztem mit csinál, a válasz az volt sírok itthon, mert mamám nem veszi fel a telefont. Mondtam neki várj, utána nézek.
Átmentem Marikához baj van, nézzünk jobban utána mi lehet. A földszinti szoba ablak résnyire nyitva volt, függöny behúzva. Tanakodtunk, és arra gondoltunk megkérdezzük Bélát a szomszédot nem e tudja a felső szomszéd hol lehet akinek kulcs van. Nem tudta, de megkérdezte a barátját mi a teendő ilyen esetben. Azt mondták mentőt kell hívni, és hozzá tartozó jelenlétében nyithatja ki az ajtót a tűzoltó... A gond itt kezdődik. Hozzátartó a fia, felé sem néz. A menyét felhívtam, de különösebben nem izgatta, közölte ő most elutazott, mit csináljon. Hát igazán nem tisztem megmondani egy felnőtt embernek mit csináljon.
Felmentem egy felmosó botért és elkezdtem vele elrángatni a függönyt, a sötét függönyt sikerült, de a világos fehér még mindig takarta, hogy lássuk mi van bent. Az ablakot nem tudtuk beljebb tolni, mivel rács is volt az ablakon és belül össze volt akasztva. Az jutott eszembe kampó kellene elérni a fehér függönyt. A férjemet hívtam nincs e a megyeházán valami kampós eszköz, nem volt, de adott egy jó tanácsot, esernyő. Felrohantam egy ernyőért aminek kampós vége volt, elértem a fehér függönyt, és húzni kezdtem kifelé az ablakon. Mondtam ajaj, le fogom szakítani, mit fog szólni Manci néni, bár inkább kapjak ki tőle, csak ne legyen semmi baja. A függöny leszakadt és elkezdtünk kukucskálni a szobába. Lökdöstük az ablakot. Ekkora már a fél ház össze szaladt. Akkor megláttuk a bokáját a kis zokniban. Béla azonnal hívta a mentőket. Egy perc alatt ott voltak a tűzoltókkal. Hozzátartozót kerestek, de azt nem tudtunk előadni. Szólintgatták, az ablakon, mondtam ezen már túl vagyunk. Javasoltuk, hogy az ablakon ha be tudnának menni, akkor belülről ki tudják nyitni az ajtót, és nem kell szétverni az egészet. Így hoztak egy flexet és levágták a rácsot. Az egyik tűzoltó bement és kinyitotta az ajtót, be tudta engedni a mentősöket. A tűzoltó fiú elmondta, hogy látta igen bent van és nagyon nincs jól. Eszméletlenül feküdt az ágyban. Hosszú percek teltek el, mire az egyik mentős mondta, hogy él, de kritikus az állapota. Közben újra hívtam a menyét, már a lánya vette fel, akire nagyon dühös lettem, mert azon problémázott ő most hogy jöjjön ide. mondtam neki bocs hogy szóltam és terheltelek vele, hogy a nagyanyád eszméletlenül fekszik a lakásban.
Végül egy szomszédjuknak szóltak, hogy jöjjön el nézze meg mi történt. Feri bácsi is mentős volt, nagyon kedves volt, mondta, hogy ő átveszi a kulcsot a mentősöktől. Mert ugyanis Manci néni fia, még mindig nem volt hajlandó oda jönni. Nem ismerem, de csak megvetni tudom ezért.
A mentősök sokáig voltak bent. Majd mondták, hogy az ablakon fogják kihozni, mert a hordágyat nem tudják kihozni a bútoroktól. Amikor kihozták buborék fóliába csavarták, oxigén palackra kötötték, intubálni kellett. Betették a mentő autóba. Feri bácsi átvette a kulcsot és bezárta az ajtót.
A közös képviselő felesége halkan mondta, Marikától is kell telefonszámot kérni, ő is így lesz, már vagy 4 éve nem látogatják a gyerekei, az unokája is elmegy mellette az utcán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése